Káslerrel együtt a csúcsminisztériumi rendszer is megbukott.
„Úgy tűnik, hogy Kásler Miklós lassan, de biztosan tárca nélküli miniszter lesz, miután az újonnan létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóság irányítása egy hét alatt átkerült a Belügyminisztériumhoz. A veszélyhelyzetre hivatkozva vették el a kórházak fenntartásáért felelős új hivatal irányítását az egészségügyért is felelős EMMI-től, ami azonban kérdéseket vet fel.
Az országos kórház-főigazgató kinevezésekor már hatályban volt a veszélyhelyzet, így emiatt érthetetlen, hogy miért nem akkor rendelkeztek arról, hogy ebben az időszakban kihez fog tartozni az Országos Kórházi Főigazgatóság. Mi történt egy hét leforgása alatt, mi indokolja, hogy a rendészetért felelős miniszter irányítása alá kerüljön a szervezet? Egy egészségügyi veszélyhelyzet alatt egyáltalán miért kerül át a Belügyminisztériumhoz a kórházi ellátórendszer működtetéséért felelős hivatal?
Kásler Miklós a kinevezése óta folyamatosan bizonyítja, hogy a rábízott területek, mint a közoktatás, a kultúra és a szociális ügyek egyikéhez sem ért, most azonban elérte a miniszteri pályafutása mélypontját azzal, hogy már a sajátjai is úgy ítélik meg, hogy még a szakmájának területét sem képes kezelni. Ez az újabb eset pedig azt is bizonyítja, hogy megbukott az egészségügy irányítását államtitkársági szintre lekicsinyítő politika. A miniszter búcsúzója már így is túl hosszúra nyúlt, így ideje lenne az egyre kínosabb színjátékot gyorsan lezárni.
Az MSZP szerint újjáépítésre van szükség az egészségügyben, aminek a nyilvánosság előtt és a szakma bevonásával kell megtörténnie. Ennek első lépéseként pedig garantálni kellene, hogy az ellátás szakszerű megszervezéséért önálló minisztérium és kompetens kormánytag feleljen.
Bangóné Borbély Ildikó országgyűlési képviselő, MSZP Országos Központ”
(MTI-OS)